megvolt ez is, a 3. nekem, a 7. Magyarországnak...
Sokkal profibb volt a szervezési oldala számomra és szerintem, szerintünk, a kicsiny szervezőcsapat szerint. A korábbi évek tapasztalatai kezdenek megérni, és látjuk a hasznát, hogy ugyanaz a csapat szervezte az ideit, mint a tavalyit. A munkamegosztás, az egyes részfeladatok más-más menedzsereknek való delegálása - ez volt a kulcsa annak, hogy sok más rendezvény mellett ez is zökkenőmentesre sikeredett.
Hiszen fontos aláhúzni, hogy míg a jogtulajdonos EGZO Média Sales egész évben erre a projektre készül, mi, a lebonyolító ügynökség, egyszerre több rendezvényt szervezünk és bonyolítunk folyamatosan.
Na aki ezt mind tudja, annak nem újdonság az sem, hogy laza 30 órát nyomtunk egy huzamban, kiosztottunk sokezer szóróanyagot, közel 70 embert volt szerencsém koordinálni, és 9 menedzser dolgozott a közös sikerért. Sokan nem szerették a sípokat, kicsit hangos is volt a műsor, viszont komálták Hajóst, volt igényes pop, válogatott reklámok, szatyor a szóróanyagoknak, tavalyelőtt után idén is ingyen sör (egy sörcsapból, viszont mégsem 550 egy kóla) és voltak ötletes standok. Idén nagy büszkeséggel mondhatom, hogy időre elkészült minden, és lényeges baki sem volt.
Jövőre szinte hibátlan eseményt tudnánk szervezni ezzel a csapattal itt - de hát messze még a 2008 :) addig is marad a honlap, a dvd-k, és a mindennapos válogatás a TV-ben... ami hát ugye nem hozza az idei alaptézist: a jó a jó, a rossz nem jó!!
aki volt, mondjon véleményt!! :) andriss
Ja! aki eddig nem látott, csak a hűlt helyem, az most már újra láthat:) itt vagyok!!